A telefonközpont nem vész el csak átalakul: lépj feljebb a cégeddel!

A telefonközpont nem vész el, csak átalakul. Ez az ügyfélmegmaradás törvénye. Nem atomfizika, sőt mondhatnánk akár azt is, hogy Murphy törvénye: ugyanis ha valami elromolhat, az el is fog romlani.

Az elavult, hagyományos telefonközpontok esetében ez hatványozottan igaz: az állandó karbantartási problémák, a félbeszakadt, recsegő vonalak, a leterhelt ügyfélszolgálat előbb utóbb oda vezetnek, hogy az ügyfelek elmaradnak.

Egy felhő alapú telefonközpont esetében minden hibalehetőség kiküszöbölhető, ezért az ügyfelek megmaradnak.

Ez az ügyfélmegmaradás törvénye röviden. De mi most hosszabban fogjuk kifejteni.  Ugyanis annyi céges szupererőt kapsz a felhő alapú telefonközpont mellé, hogy az nem fér ki egy bekezdésbe!

A telefonközpont lényege: üzleti átalakulás

Távol áll tőlünk, hogy teljes útmutatót adjunk itt neked, ugyanis az ördög a részletekben rejlik, minden részletre pedig lehetetlenség kitérni. 

Ugyanakkor a lényeget szépen körüljárjuk: a cikk végére lesz egy tiszta képed arról, hogy a telefonközpont átalakulásával, hogyan alakul át a céged is, pozitív irányba.

Többek között:

  • szó lesz a technológiai háttérről és az ebből fakadó előnyökről
  • bemutatjuk, milyen céges szupererőket adnak ezek az előnyök
  • megismerheted a technológia működését és az egyes funkciókat
  • megtudhatod, hogy mindemellett, hogyan minimalizálhatod költségeidet
  • és végül lépésről lépésre bemutatjuk, hogyan költözhet a céged a felhőbe

Megértjük, ha nem bírod kivárni a happy endet és rögtön a történet végére lapoznál. Az alábbi tartalomjegyzék segítségével ezt megteheted. 

A felhő alapú telefonközpont: Mi az ami átalakul?

Az ügyfélmegmaradás törvényét már ismered. De tudod-e, hogy mi áll a háttérben? Minek köszönhető az ügyfélmegtartó-erő?

A felhő alapú telefonközpont minden olyan funkcióval rendelkezik, mint egy hagyományos telefonközpont, nem kell búcsút mondanod se az asztali telefonodnak, se a jól megszokott céges telefonszámaidnak, gondoltunk a számhordozásra is. 😉

De ha megmaradnak a funkciók, mi az ami átalakul?

A céged élete. Ugyanis a régiek mellé új funkciókat is kapsz és természetesen a telefonközpont elhelyezkedése is megváltozik. A fizikai térből átvándorol az online térbe. 

Ami eddig fali panelként működött, ki kellett építeni, szerelőt kellett hozzá hívni. Na, ez mind eltűnik. 

Valljuk be, sokan gondoltak már rá, hogy egy pörgőrúgással a másvilágra küldik a fali panelt, miután a sokadik félbeszakadt vonalnál már szakadt a cérna is! Egy idő után maximum stressz levezetésként funkcionál a hagyományos telefonközpont!

telefonközpont

A felhő alapú telefonközpontnál szerencsére nem lesz szükség passzív-agresszív indulat-kezelésre, ugyanis minden technológiai fennakadás megszűnik, és az információ olyan akadálytalanul áramlik, mint a pénzenergia az Ezo TV-n. Csakhogy ez nem sarlatánság. Itt valóban szemmel láthatóak az előnyök!

Ez a céges hangulaton is megérződik majd: kialakul egy olyan szeretetközösség a kollégák és ügyfelek között, hogy még Kozsó is megirigyelné!

Az online tér előnyei

Az online térnek sok előnye van, ezt az arctalan, troll kommentelők tudják a legjobban: az online térben bárki lehetsz, bármit megtehetsz, következmények nélkül. 

telefonközpont

A céged esetében kicsit árnyalódik a helyzet. Ott vannak következmények, de mind pozitív: élvezheted a rugalmasságot és a korlátlanságot (feltéve, ha nemes célokra használod a felhő technológiát!)

Az online tér első előnye: bármit elérhetsz…ha van stabil neted

Ahogy a TikTok sztárok és tucatinfluenszerek élete, a felhő alapú telefonközpontod is az internettől függ. Csak akkor működik a mágia, ha van stabil internetkapcsolatod, ugyanis a felhő nem más, mint egy tárhely az online térben, ahol a VoIP szolgáltató (mint amilyen a H1Komm) minden funkciót biztosít ami a telefonközpont működéséhez kell. 

Az online tér második előnye: csak a képzeleted szabhat határt!

Fizikai világunk, bár elméletek szerint folyamatosan tágul, mégis korlátokat szab a növekedésnek. Különösen ha a céged eddig a fizikai telefonközponttól függött. Új mellékek, új telephelyek hozzáadása, otthoni munkavégzés kialakítása idegtépő és időpazarló kihívás egy elavult telefonközponttal, bele sem érdemes kezdeni, mert van más alternatíva.

Az online világ ezzel szemben teret enged a céges növekedésnek és a fantáziának is. Új telephelyek, telefonszámok, mellékek könnyen hozzáadhatóak, a home office kiépítése pedig pár nap alatt megoldható.

Az online tér harmadik előnye: mindennek nyoma van!

Ha valami egyszer az online térbe kerül, az ott is marad. Van, akiknek ez nagyon rossz hír. A cégednek azonban kifejezetten jót jelent. Főleg, ha törvényi előírás szerinti hangrögzítési kötelezettséged keletkezik. De a visszakereshető hangrögzítés nem csak kötelezettség, hanem előny is lehet.

Amit tudunk mérni, azon tudunk javítani. A céges kommunikáció nyomonkövetése segít, hogy hosszú távon, minden hívásnak pozitív legyen a kicsengése.

Céges szupererők: üzleti átalakulás

Most, hogy már ismered, mennyi előnnyel jár az online tér, ideje feltárni, hogy milyen céges szupererőket jelent ez neked a mindennapokban. Előre megsúgjuk, mindegyik fontos ügyfél-megtartó erő!

telefonközpont

Szárnyalás: Sok teher nyomja a kollégák vállát. Minden jó szándékuk ellenére is idegtépő az elavult technológia, a félbeszakadt vonalak, rejtett költségek és még sorolhatnánk. Ezek a gondok azonban elszállnak, ha a telefonközpont is a felhőbe száll. Itt az ideje, hogy merj nagyban gondolkodni, bővülj fennakadások nélkül és szárnyalj a cégeddel! Az elavult technológia többé nem fog vissza.

Gondolatolvasás: Ezentúl az ügyfelekkel félszavakból is megérthetitek egymást. És nem azért, mert a félbeszakadt vonalak miatt csak a mondatok felét halljátok és kitanulják a kollégák a telepátiát. Olyan funkciókra gondolj, mint a hívásátirányítás, az IVR és a híváscsoportok kialakítása – ez mind megoldható a felhő alapú telefonközpont segítségével. Hamarosan bővebben kifejtjük ezeknek a funkcióknak az előnyeit!

Költségzsugorítás: Mivel egy alacsony, fix havidíj ellenében bérled majd a felhő alapú telefonközpontot, minden egyéb költségteher lekerül a válladról. A kollégáknak feleannyi időbe telik majd elvégezni a feladatokat a modern eszközöknek hála. A lelki békéjük pedig: megfizethetetlen!

Rugalmasság: A céged élete túlnyúlik az iroda falain. Az otthoni munkavégzés technikai alapjai pár nap alatt bevezethetőek vállalkozásod életébe. De nem csak a kollégák otthonába terjeszkedhetsz. Ennyi céges szupererővel elengedhetetlen, hogy növekedj! Van egy jó hírünk: ebben is támogat a felhő alapú telefonközpont. Több telephely, több mellék, több telefonszám, több üzleti előny: mind-mind belefér a rugalmasan bővíthető telefonközpontba!

Időutazás: Éveket fogtok fiatalodni. És természetesen a céged is kap egy szép technológiai ráncfelvarrást. Ne feledd: A céged jövője a felhőben van. Ideje szétnézni odafent, hogy meglásd a ragyogó üzleti lehetőségeket.  🙂

A felhő alapú telefonközpont működése

Olajozottan működik magától a gépezet, gondozásmentesen, beruházási költségek nélkül. Akár ennyivel is lezárhatnánk ezt a részt, mert szerencsére nincsen vele gondod, maximálisan a céged ügyeire koncentrálhatsz, és szervezhetsz egy csapatépítőt, hogy kiengedjétek a fáradt gőzt!

De mivel megígértük, hogy ebben a cikkben mindent kifejtünk, ezért tisztázunk néhány alapfogalmat. 

Felhő alapú technológia: egy lépéssel a versenytársak felett

Olyan telefonközpontot szeretnél, ami egyszerre költséghatékony és modern? A felhőkben jársz. És nagyon jól teszed. Mert amíg sokan ragaszkodnak a megszokott rosszhoz, és az elavult technológiához, te addig a versenytársak felé léphetsz.

A felhőbe. Onnan fentről minden sokkal szebb. Integess a konkurenciának!

telefonközpont

A felhő alapú telefonközpont ugyanis behozhatatlan versenyelőnyt biztosít cégednek. 

Egy hasonlat: a gmail fiókodat hasonlítsd össze a fizikai postafiókoddal. Utóbbi esetében kipotyoghatnak a levelek, a kutya megtámadhatja a postást, és válogatott események szabotálhatják a szerencsés kézbesítést. A gmail fiókod azonban a magasban élvezi a felhő biztonságát. 

Hasonló előnyöket élvez a felhő alapú telefonközpont. A technológia működéséhez azonban szükséged van még néhány összetevőre. Mutatjuk!

VoIP szolgáltató

Ahogy interneted is csak akkor lesz, ha előfizetsz valakinél, a felhő alapú telefonközpont funkcióit is egy szolgáltatótól tudod bérelni, fix havi előfizetési díj ellenében. Itt jön képbe a VoIP szolgáltató. 

A VoIP jelentése Voice over Internet Protocol. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy a hangot nem a megszokott telefonvonalon, hanem az interneten keresztül továbbítjuk. Bizonyára ismerős a Skype, Messenger vagy Whatsapp alkalmazás, gyakorlatilag ez is a VoIP technológián alapul.

Egy cégnek azonban többre van szüksége, mint néhány vicces emoji vagy videochat funkció. Bár a sírvaröhögős fej eléggé leírja sokak lelki állapotát, ha a leterhelt ügyfélszolgálatokra gondolnak…(szerencsére a felhő alapú telefonközponttal ez is kiküszöbölhető.)

Egy VoIP szolgáltató ugyanakkor jóval több funkciót ad a kezedbe, mint az interneten keresztüli telefonálás. Minden feladat, amit a régi telefonközpont ellátott, megmarad, de még extra funkciók is jönnek mellé.

Extra funkciók a felhő alapú telefonközpontban – munkahelyi kiégés ellen!

A felhő alapú telefonközpont igazi terápia a cégednek: láthatóan kisimulnak a ráncok, akár már 1 hét után szemmel látható változások klinikailag bizonyítottak. A céges mentálhigiénia mindenképpen pozitív átalakuláson fog keresztül menni.

telefonközpont

Stresszkezelés vagyis ügyfélkezelés: bizonyára már hallottál az IVR vagy Intelligens Válaszadó Rendszerről. Igen, intelligens válaszokat ad, bármilyen kérdésre. Jól kezeli az ügyfeleket, és nem ég ki sose, a nap 24 órájában a cégedért dolgozik. Sőt, még azt is beprogramozhatod, hogy lokális ajánlatokról, szabadságolásokról értesítsd az ügyfelet. 

Az IVR az a gépi hang, ami segíthet emberibbé tenni az ügyfélszolgálatodat és tehermentesíteni a kollégákat. Az első benyomás, aminek komoly ügyfélmegtartó és ügyfélszerző ereje van. Most a Te kezedben.

Csapatépítés: közelebb kerülnek egymáshoz a kollégák. Olyan funkciókat is a birtokodba vehetsz, mint a 

  • hívásátirányítás: a mellékekre beérkező hívás egy megadott telefonszámra átirányítható
  • híváscsoportok: egy számra érkező hívás több mellékre is eljuthat, így, ha több embernek is fontos lehet a hívás, minden telefonra beérkezik ugyanaz a megkeresés. Egységben az erő, hogy megoldjátok a problémát.

Otthonos légkör: az egyik legnagyobb előnye a felhő alapú telefonközpontnak a rugalmasság, amivel nem csak új telephelyek, mellékek és telefonszámok adhatóak hozzá, hanem a kollégák otthona is az iroda része lehet. 

Mindenhol jó, de legjobb otthon. A pandémia árnyékában tény, hogy ezzel sokan vitatkoznának, de az otthoni munkavégzés nem kerülhető már meg. Akárhogy is nézzük, át fog térni a világ, ha nem is teljesen az otthoni, de a hibrid munkavégzésre mindenképp. Egy megbízható VoIP szolgáltató segítségével akár pár nap alatt haza költöztethető bárkinek a munkahelye. 

Éveket fogtok fiatalodni a kollégákkal, sőt, cégéleteket is menthetnek az ilyen funkciók! A munkahelyi kiégés népbetegség, de hatékonyabb technológiával nagyban csökkenthető a megbetegedés kockázata.

IP telefon

Fontos szót ejtenünk az IP telefonról, ugyanis bár az egész telefonközpont az online térbe költözik, van azért, ami a fizikai világban marad.

Az üzleti előnyök mellett természetesen a telefon is kézzelfogható marad. Látszólag olyan, mint egy vezetékes asztali telefon, de sokkal több belső értéke van.

A VoIP telefon vagy IP telefon, (ebben a cikkben elmondjuk, hogy mi a különbség) ahogyan a nevében is benne van (Internet Protocol) az interneten keresztül történő telefonálás eszköze. 

Általában a VoIP szolgáltató biztosítja, az ára benne van a szolgáltatás havi díjában, bármilyen meghibásodás történik, teljesen ingyenesen cserélhető. 

De ha nagyon rákaptatok a virtuális világ előnyeire, akár az IP telefonkagyló is örökre letehető: van megoldás!

Softphone

A softphone, ahogy a nevében is benne van egy szoftveres telefon=software+telephone. Minden telefonos funkciót egy szoftveren keresztül tudsz elérni. És most jön a jó hír!

Ez az alkalmazás telepíthető bármilyen eszközre, ami rendelkezik internetkapcsolattal: otthoni vagy céges mobil, táblagép, asztali számítógép, laptop. Így, ha elengednéd örökre az asztali IP telefont, a telefonszámod megmarad, és minden telefonközpontos funkcióhoz hozzáférhetsz az éppen aktuális eszközödön.

A felhőből bármit elérhetsz!

Home office – A legjobb otthonról

Valljuk be, mindenki hazaviszi a munkahelyi problémákat! Egyszerűen így működik az agyunk. A világjárvány idején ez hatványozottan igaz. Ha már hazaviszed, nem lenne jobb meg is oldani őket?

A felhő alapú telefonközpont ebben igazi segítőtársa lehet a cégednek. A munkahelyi problémákat megoldhatod, a környezeti problémákat pedig enyhítheted.

A home office-nak azonban számtalan előnye van a cégedre és a bolygó életére nézve is. 

telefonközpont

Spórolhatsz iroda fenntartási költségein, a napi ingázáson, dugóban ülésen, és még sorolhatnánk a kellemetlenségeket, amelyeket kiválthatsz az otthoni munkavégzés bevezetésével. 

Ráadásul az elavult fax gépeknek is búcsút lehet mondani a fax-to-email funkcióval. Az online fax ugyanúgy kezelhető, mint az email-ek. Papírmentesebbé tehető az iroda, sose vesznek el az üzenetek és távolról is elérhető és visszakereshető az archívum.

Így minimalizáld a költségeket!

Céges szupererők, üzleti előnyök, kevesebb stressz, hatékonyabb munkavégzés, mind jól hangzik, de mennyibe kerül a céges kommunikáció modernizálása?

A jó hír az, hogy nem csak modern, de költséghatékony is a felhő alapú telefonközpont. Bár már több helyen elhintettük, hogy energiát és ősz hajszálakat is megspórolhat a használata, nem kevés költségcsökkentéssel is jár, ha a hagyományos telefonközpont helyett felhő alapúra váltasz. 

Összegezzük röviden, hogy kíméli meg a céges költségvetést a modern technológia:

  • nincsenek többé karbantartási költségek, minden problémát elhárít a szolgáltató
  • nincsenek beruházási költségek, fix havidíjért bérled a szolgáltatótól a telefonközpontot és a hozzátartozó IP telefonokat
  • nincs bérköltség, teljesen magától működik a telefonközpont, nem kell külön kollégát delegálni a felügyeletére
  • nincsenek rejtett költségek, minden tervezhető, előrelátható
  • nincsenek terápiás költségek, az ügyfelek és a kollégák ráncai egyaránt kisimulnak 

Röviden: Nincs elpazarolt költség! A H1Komm-nál még arról is meggyőződhetsz, hogy jól döntöttél: ingyenes tesztidőszakot biztosítunk!

Költözz a felhőbe pár nap alatt!

Egy dologról nem beszéltünk még. Ez pedig az időfakor. Ugyanis a modernizálás és a költségcsökkentés mellett azt is fontos tudni, hogy mennyi időbe telik ez a cégednek. 

Jó hírünk van ismét: akár pár nap alatt is szintet léphetsz a vállalkozásoddal. Túl szép, hogy igaz legyen? Nem baj, ha a felhőkben jársz, mert most ez a valóság.

A technológiai átállás teljesen zökkenőmentes, mutatjuk, a folyamatot, és, hogy mi, mennyi időbe telik.

  1. Kapcsolatba lépsz a H1Komm-mal: igényfelmérőnk kitöltése max 1-2 percet vesz igénybe.
  2. Ha rögtön telefonon szeretnél elérni minket, akkor ügyfélszolgálatunk 26 másodpercen belül válaszol. Emberi hangon!
  3. 24 órán belül felvesszük veled a kapcsolatot, hogy megbeszéljük a részleteket és megtaláljuk a 100%-ig a cégedre szabott egyedi megoldást.
  4. Ha volt eddig fizikai telefonközpont, akkor megválhattok tőle, vagy ha nagyon hozzátok nőtt akkor kereshettek neki új funkciót, virágládát lehet esetleg rajta tartani, de puffnak sem utolsó. Ajtókitámasztó is lehet még. 
  5. A felhő már használatra készen áll a régi telefonszámokkal, mellékekkel, minden fontos információval, amikor a futár a cégedhez érkezik az IP telefonokkal. 
  6. Az IP telefonok beüzemelése alig 15 percet vesz igénybe, és bármelyik kolléga játszva elvégezheti. Nyugi nem olyan, mint a Rubik kocka, vagy egy IKEA bútor, sőt, még egy Kinder tojásnál is könnyebb összepattintani. Az alábbi videóban megnézheted!
  7. Pár másodperc és már izzhatnak is a vonalak, csörgetheted a kollégákat, hogy üdv a felhőből!

Pro-tipp: Javaslunk egy céges csapatépítőt, lesz mit megünnepelnie a fáradt ügyfélszolgálatos kollégáknak! A megtakarított pénzből pedig jutalmazzátok meg magatokat, folyjon a pezsgő és fogyjon a kaviár, mert a telefonközpont többet biztos nem okoz fejfájást!

telefonközpont

Nem a levegőbe beszélünk: a jövő a felhőben van!

A cégednek van jövője. A te kezedben van, hogy mennyire lesz fényes vagy sötét ez a jövő. Itt már nem elég a pozitív gondolkodás és a mantrák. 

Bár tény, hogy a szavaknak teremtő ereje van, de csak akkor, ha célba érnek telefonon is, és nem szakad meg a vonal vagy terhelődik túl az ügyfélszolgálatod.

Válts modern telefonközpontra, mert a technológiai átalakulás üzleti átalakulást is jelent!

A céges kommunikáció színvonala vállalkozásod egész eredményességére kihat: 

Lépj eggyel feljebb! A felhőben már várunk.

Oszd meg cikkünket a kedvenc csatornádon, vagy küldd el az ismerőseidnek!

Twitter
Pinterest
Facebook
LinkedIn

Hasonló bejegyzések