Környezettudatos vállalkozás – Mit tehetünk ezért?

Felhő alapú központok előnye – energiatakarékosság

Az általunk kínált felhő alapú központok kialakításának egyik legnagyobb előnye, hogy energiatakarékos. Amerikában már születtek arra vonatkozó kutatások, hogy ha minden dolgozó felhőben tárolt szoftver-alkalmazást használna, az annyi áramot takarítana meg évente, amennyivel ugyanennyi ideig elláthatnának egy nagyvárost. Mivel egyébként is fontos terület ma a fenntarthatósággal kapcsolatos tudatosság kérdése, ezért úgy gondoltuk, ebben a blogban erről írunk néhány gondolatot, illetve adunk tanácsokat.

A fent említett, felhőkről szóló kutatás során mutatták ki, hogy ha csak az ügyfelekkel való kapcsolattartáshoz szükséges alkalmazásokat (e-mailek, CRM rendszerek), valamint a termeléssel összefüggő szoftvereket tárolnánk felhőben, az az egész szektorban egy 87%-os energiafogyasztás csökkenést tenne lehetővé, ami nem is kell mondanunk, hogy mekkora előrelépésnek számít.

Környezettudatos vállalkozás

Telepített alközpontok – mi mindenre hasznos?

Előbbiekben összefüggésben elmondható, hogy ha a vállalkozásod telepített alközpontját valamilyen felhő alapú szolgáltatásra váltod le, akkor nem csak energiát takarítasz meg, hanem a gyorsan elavuló fizikai alközpontok környezetterhelését is csökkented.

Ráadásul a felhő alapú telekommunikáció lehetővé teszi azt, hogy munkatársaid otthonról is tudják végezni a munkájukat, ez pedig egy sor olyan lehetőséget rejt magában, ami egyszerre védi a környezetet, és spórol pénzt Neked. A központ kialakítását követően ha a távmunkában dolgozó kolléga felveszi a kapcsolatot egy másik kollégával, nem merül fel forgalmi költség. Amennyiben tartósan tudsz foglalkoztatni olyan munkatársakat, akik távmunkában is hatékonyan dolgoznak, akkor az iroda méretigénye is csökken hosszú távon. De ide köthetünk még járulékos előnyöket is. Például az a kolléga, aki sokat, vagy a legtöbbször távmunkában dolgozik, nem vesz igénybe autót, vagy tömegközlekedést.

Nagyon könnyű átállni erre a rendszerre, hiszen amellett, hogy jóval gazdaságosabban működtethető, céged szokásain egyáltalán nem kell változtatnod, ráadásul még telefonszámaid áthordozására is lehetőséged van.

Új eszközök – E-fax, CRM rendszer, Softphone

Tudjuk, hogy elképesztően nehéz egy irodában bevezetni a papír mentességet, de kis odafigyeléssel már sokkal előbbre juthatunk. Sok helyen még mindig szükség van faxra, ezt kiválóan helyettesíthetjük e-faxxal, valamint egy CRM rendszer integrálásával elérhetjük, hogy minden információ mindenki számára egy helyen elérhető legyen, ezzel pedig kiválthatjuk a felesleges jegyzetelő papír használatot.

Próbáljuk meg ugyanazt a feladatot minél kevesebb irodai eszközzel megoldani. Például egy softphone bevezetésével a kolléga melléke számítógépre, vagy mobilra költöztethetővé válik. A softphone általánosságban is egy nagyon jó megoldás, hiszen a használatával nem probléma, ha többet vagyunk irodán kívül, nagyobb mozgásteret biztosít. Rendkívül sokoldalú szoftver, ami működik desktopon, mobilon, tableten. Minden szükséges funkció megtalálható benne, például: átirányítás, kihangosítás, nem fogadott hívás jelzése.

A fenti csak néhány példa, hogy átlássuk, nap mint nap ezerféle módon tehetünk környezetünkért a munkahelyen is. Aki a környezetével törődik, az ezzel egyidőben önmagával is, és ezt nem érdemes csak az egyénekre vonatkoztatni, hanem be kell látnunk vállalati szinten is.

Oszd meg cikkünket a kedvenc csatornádon, vagy küldd el az ismerőseidnek!

Twitter
Pinterest
Facebook
LinkedIn

Hasonló bejegyzések