A felhő alapú központok nagy előnye

Felhő alapú megoldás – miért hasznos?

Ma már nagyon sokszínű a felhő alapú megoldások palettája, és érthető, ha felhasználói szemmel eleinte nem feltétlenül tudjuk, hogy melyik az a szolgáltatás, amire nekünk szükségünk van. Ebben a blogban szeretnénk segítséget nyújtani:

Gyakori problémaként hallunk arról, hogy ma már nagyon kevés idő áll rendelkezésünkre arra, hogy lenyűgözzük az ügyfeleket. Szerintünk ez nem feltétlenül baj, hiszen ez a tény egyfajta szűrőként működik minden piacon, és az ügyfelek nagyobb eséllyel választhatnak minőségi szolgáltatások közül. Mindegy, mivel foglalkozunk, ha szeretnénk kitűnni, jelen maradni, elengedhetetlen a megbízható rendelkezésre állás. Felhő alapú alközpontunk használatával sokkal eredményesebb üzleti működtetést tud elérni, sokkal optimálisabb erőforrás kihasználás által.

Ügyfélszolgálat üzemeltetése egyszerűbben

Amennyiben ügyfélszolgálatot üzemeltetünk, vagy adott problémával 1-2 melléken foglalkoznak kollégáink, máris meglátjuk az ebben rejlő lehetőségeket. Mivel a kollégáknak sok esetben más egyéb feladatokat is el kell látniuk a napi adminisztrációs teendők, illetve ügyfélkezelés mellett, előfordulhat, hogy nem tudnak folyamatosan jelen lenni, ahogy érkeznek be a hívások, megkeresések. Sajnos ebben az esetben az ügyfél, főleg, ha sürgős megoldást keres a problémára, hamar megtalálja a konkurenciát.

A felhő alapú központok nagy előnye

Alközpontunk segítségével beállítható, hogy a bejövő hívások sorba rendeződjenek, és várakoztatásra kerüljenek. Ha felszabadul az illetékes személy, automatikusan azt a megkeresést kapja meg következőnek, ami a legrégebben érkezett be. Gyakorlatilag nem veszíthetjük el az ügyfelet, hiszen a megkeresést a hívásokat kezelő rendszer azonnal megvizsgálja, hogy a számára szükséges mellékek közül elérhető-e adott pillanatban valamelyik, amennyiben nem, sorba rendezi a hívásokat, és az éppen felszabaduló kolléga rögtön el tud kezdeni vele foglalkozni.

Ha éppen az a kollégánk ül egy meeting-en, akinek a melléke csörög, akkor sem veszítjük el a hívást, hiszen beállítható egy keretidő, amin belül ha nem sikerül kapcsolni a hívott felet, automatikusan egy másik mellékre ossza a rendszer a megkeresést.

Privát telefonközpont – PBX

Privát telefonközponttal (PBX) mindez elérhető a céged számára, és rendkívül egyszerű az átállás, hiszen nincs telepítési, üzemeltetési, valamint karbantartási költség. A szolgáltatott PBX lehetővé teszi azt is, hogy kihasználd a telefonrendszer összes funkcióját (például: automatikus üdvözléseket, faxolást, hangpostát).

Oszd meg cikkünket a kedvenc csatornádon, vagy küldd el az ismerőseidnek!

Twitter
Pinterest
Facebook
LinkedIn

Hasonló bejegyzések