Otthoni munkavégzés egyszerűen és rugalmasan

Az otthoni munkavégzés lehetősége már korábban is plusz juttatásnak minősült, amit egyre többen keresnek az álláspiacon. Egyszerre előnyös helyzet a munkavállalónak, és a munkáltatónak is, valamint rendkívül környezetkímélő megoldás. Idén a vírus, és annak következményei új kihívások elé állítottak mindenkit, ezáltal az otthoni munkavégzés is egyre vonzóbb alternatívát jelent.

Az üzleti élet mindennapjai nagyfokú rugalmasságot és mobilitást követelnek meg, legyen szó kisebb cégekről, vagy akár egy multiról. Felhő alapú alközpontunk bevezetését követően mindez könnyen biztosítható. Az otthon dolgozó kolléga bejelentkezik a vállalati telefonközpontba, ezt követően pedig a melléke ott cseng, ahol éppen van. Ugyanígy a több telephellyel rendelkező cégek is egy központon belül kommunikálhatnak, sőt, külföldi leányvállalatok integrációja is egyszerűen megoldható.

Otthoni munkavégzés

Szó szerint bárhol lehetünk, az arra alkalmas internet lefedettség mellett akár még egy hotel WIFI-jén keresztül is fogadhatjuk a hívásainkat.

Fontos megjegyeznünk, hogy az IP telefonok nemcsak nagyvállalatoknak jelentenek jó megoldást, sőt, a KKV szektorban esetenként még fontosabb az a költséghatékony működés, amit az IP alközpont biztosít.

Oszd meg cikkünket a kedvenc csatornádon, vagy küldd el az ismerőseidnek!

Twitter
Pinterest
Facebook
LinkedIn

A felhő alapú
Telefonközpont előnyei

Szeretnél feljődni, de nem tudod, pontosan mivel jár?

Olvasd el ingyenes esettanulmányunkat,

hogy átlásd a folyamatot, és megtudd, hogyan és miért jó ez neked. Semmi mást nem kell tenned, csak megadnod az email címed, amire küldhetjük.